TÖRVÉNY szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint TÖRVÉNY szó jelentése, értelmezése:

fn. tt. törvény-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. megállapitott, határozott, állandó mód, szer, rend, sinormérték, mely szerént a dolgoknak szükségképen történniök, folyniok, egymáshoz viszonylaniok kell. A természetben minden bizonyos törvények szerént történik, fejlődik, változik, képződik stb. A testek mozgásának, vonzó, vagy visszataszító erejének törvényei. A nehezkedés törvényei. 2) Azon erkölcsi szükségen alapuló mód, rend, szabály, mely a szabad emberi cselekvények, működések, müvek végrehajtási szerét, rendét, csinját meghatározza, szabályozza. Valamit törvényül tűzni ki magának. A költészettan törvényei ellen véteni. A barátság, a vendégszeretet törvényét megsérteni. Az udvariság törvényei ellen cselekedni. 3) Szorosb és szokott ért. erkölcsi kényszer illetőleg belsugalat, vagy kül hatalmu felsőség által hozott rendelet, mely a szabad akarattal s okos észszel biró embert kötelezi, hogy valamit tegyen; azaz, valamit parancsol, vagy tilt, egyszersmind annak általhágóját büntetéssel fenyíti. Természeti törvény, (lex naturalis, mai elnevezéssel máskép: természeti jog, észjog, jus naturale), mely az észnek általános belátásán, s a lelkiesméret sugalásán alapúl. Hozott v. szerzett v. tevőleges törvény (lex positiva, jus positivum), melyet valamely felsőség ad ki, mint kinek joga van az alattvalók cselekvésit bizonyos köz célra irányozni; ez sajátlag egy szóval: törvény t. i. tevőleges jog. Ez ismét isteni vagy emberi, amint Istentől (a Szentirásban) vagy embertől származik. Mózes törvénye, melyet a zsidók számára Mózes irt, máskép: ó törvény, különböztetésül a Krisztus által szerzett új törvény-től. Továbbá: egyházi törvény, mely az egyház által parancsolt, vagy tiltott dolgokra vonatkozik. Polgári törvény, mely a polgári állam, és társadalom célját, boldogságát illeti. Parancsoló vagy tiltó törvény. Írott törvény, ellentéte: szokástörvény vagy szokásos törvény, mely irva nincs, de köz szokás és gyakorlat által kötelező erejüvé lett. Törvényt hozni, szabni, adni. Törvényt megtartani, teljesíteni. Törvényt szegni, általhágni. Törvény szerént vagy ellene tenni valamit. A régi törvényeket eltörölni. Szigorú törvények. Célirányos, jó, bölcs törvények. Nem mindig tollal, gyakorta fegyverrel is irják a törvényt. (Km.). Törvénynek viasz az orra. (Km.). Sok törvény, sok vétek, v. hol sok a törvény, szaporodik a bűn, v. sok törvény sok örvény. (Km.). Szükség törvényt bont v. ront v. szeg. (Km.). Nincs a szükségnek szabott törvénye. (Km.). Törvény az, amit szivem parancsol. (Km.). Legjobb törvény, legroszabb erkölcsökből származik. (Km.). 4) Mint gyűnév jelenti az egymással öszvefüggő törvények egészét, öszvegét pl. különböző népek, államok szerént: magyar törvény; német, osztrák birodalmi törvény; egyes tárgyakra vonatkozólag: sajtótörvény, házassági törvény stb. 5) A legujabb időkig kevesebbé szabatosan, de közszokás szerint e szóval fejezték ki azon fogalmat is, melynek latinul jus németül Recht felel meg, s melyet már ma jog-nak mondunk. S ,törvény' mai értelemben am. szerzett v. tevőleges jog. 6) Peres igazság- v. jogszolgáltatás. Innen e sajátságos kifejezések: törvénybe idézni am. perbe idézni, hogy itéletet kapjon, törvényt szolgáltatni, azaz, jogot, igazságot; törvényt állani, a biró előtt felelelőséggel tartozni, felelőségre vonatni. Törvényben tagadás jó. (Km.). Törvényben nem jó a hamarság. (Km.). Törvényt látni, itéletet hozni; törvény utja, biró előtti perlekedés; törvényt ülni, bizonyos ügyben biráskodni stb. A régieknél gyakran tervény (mely szervény-hez közelebb áll): "Thi kegyelmetek ne adjon olyan tervénth reá." (Levél 1540-ből. R. M. Nyelvemlékek. II. K. Vegyes tárgyu. 37. l.). "Hogy the kegyelmed felől én nekem the

Betűelemzés "TÖRVÉNY" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): - --- .-. ...- . -. -.--

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (28.6%). Ez 9.65 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 2 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.9 karakterrel több). Hátrafelé leírva: YNÉVRÖT.

Keresés az interneten "TÖRVÉNY" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: TÖRVÉNY Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika